Pető-módszer (konduktív pedagógia)

A Pető-módszer Dr. Pető András nevéhez fűződik. Az orvos-gyógypedagógus egyedülálló módszerének (konduktív pedagógiai módszer) alapgondolata az volt, hogy idegrendszerünk a károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, új kapcsolatok kiépülésének lehetőségével, s ezek a tanulási-tanítási folyamat megfelelő vezérlésével mozgósíthatók. Ezért nevezte el módszerét "konduktívnak", amely latin eredetű kifejezés, jelentése: rávezetés. Az új módszer hatással volt az egész magyarországi gyógypedagógiai szemléletre, s szerte a világon jelentős változást hozott e területen. A konduktív pedagógia egyik legfontosabb célkitűzése – függetlenül az életkortól – az, hogy tanulni tanítson, azaz a tanulási képességeket fejlessze. A konduktív pedagógia eredményességének köszönhetően, a központi idegrendszer károsodottak (Cerebral Paresis) komplex személyiség fejlődésen mennek keresztül, mely növeli az esélyegyenlőséget. Dr. Pető András professzor a gyermekek fejlesztése mellett, nagy súlyt fektetett a felnőtt diszfunkciósok rehabilitációjára is. Még súlyos sérülés esetén is, lehetőség van új kapcsolatrendszer kiépítésére, és aktivitás révén bizonyos fokú önregenerálódásra. A Pető-módszerrel történő fejlesztés célja az, hogy a sérültek önellátóvá váljanak, és integrálódjanak a társadalomba.
A Pető-módszer a világon talán a legtöbbet emlegetett pedagógiai fejlesztő módszer, habilitációs/rehabilitációs eljárás.
(forrás: http://www.peto.hu)