Súlyosan fogyatékos személyek pénzbeli ellátásai - VAKOK SZEMÉLYI JÁRADÉKA

Adatforrás: KézenFogva Alapítvány és partnerei, Utolsó frissítés: 2026. febr. 22., 15:23

Jogszabályok: a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény 22-23/F. §, 29/A § (1) bekezdése; a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló 141/2000. (VIII.9.) Korm. rendelet

 

A vakok személyi járadéka "KIFUTÓ” ellátás: Ilyen ellátást 2001. július 1-jétől nem állapítanak meg.

HAVI ÖSSZEGE: 31 204 forint (2026. január 1-jétől).
A járadékot a nyugellátások évenkénti rendszeres emelésére vonatkozó szabályok szerint emelik.

A vakok személyi járadékában részesülő személy UTAZÁSI KEDVEZMÉNYRE jogosult a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló 38/2024. (II. 29.) Korm. rendelet alapján a helyközi közlekedésben 100%-os jegykedvezmény, a helyi közlekedésben 10%-os bérletkedvezmény illeti meg. A kedvezményre 1 fő kísérője is jogosult.
A kedvezmény igénybe vevő személynek igazolnia kell, hogy a vakok személyi járadékában részesül.

A vakok személyi járadékát a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatósága havonta utólag folyósítja.

Az ellátással összefüggő változásokat, módosításokat a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok intézik.

Megjegyzés
FOGYATÉKOSSÁGI TÁMOGATÁSRA a vakok személyi járadékában részesülő, látási fogyatékos személy nem jogosult, de kérheti a járadék helyett fogyatékossági támogatás megállapítását. 2026. január 1. napjától a fogyatékossági támogatás havi összege 38 251 forint, az önkiszolgálási képesség hiánya esetén 47 081 forint.

 

Az információk tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik a jogszabályt!
További információért és a részletekért forduljon a hivatalos szervekhez!

VAKOK SZEMÉLYI JÁRADÉKA

Adatforrás: KézenFogva Alapítvány és partnerei, Utolsó frissítés: 2026. febr. 22., 15:24